Iskolai verekedés Pécsen: két diák és egy tanár a bíróság előtt
Megkezdődött a Pécsi Városi Bíróságon csütörtökön annak a tanárnak és két diáknak a pere, akiknek szóváltása tettlegességig fajult egy pécsi középiskolában 2010 novemberében.
Megkezdődött a Pécsi Városi Bíróságon csütörtökön annak a tanárnak és két diáknak a pere, akiknek szóváltása tettlegességig fajult egy pécsi középiskolában 2010 novemberében.
Kegyetlen "játék" terjedt el az amerikai diákok között. Egy detroiti iskolában történt bántalmazást videóra is vettek.
Stabil annak a fiúnak az állapota, akit mentőhelikopterrel szállítottak a mentők kórházba, miután megszúrta egy társa szerda délelőtt egy tiszaújvárosi középiskolában - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A Borsod Online információi szerint a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, de ezt a főkapitányság nem erősítette meg.
Megszúrta két társát egy fiú a Borsod megyei Tiszaújváros egyik középiskolájában. Az egyik fiú állapota életveszélyes. A támadót elfogták - írja a Borsod Online.
Több száz diák vett részt a verekedésekben, kövekkel dobálták egymást és voltak, akik késeket is használtak Gafsza régió Szened városában.
A Zalaegerszegi Városi Bíróság első fokon szabadságvesztésre ítélt két - társukat megalázó és bántalmazó - fiatalt.
Egy év börtönt kapott, két évre felfüggesztve az a fiú, aki február elején fojtogatta tanárát a kiskunhalasi szakközépiskola tanműhelyében. A Kiskunhalasi Bíróság ítélete jogerős.
Garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt nem jogerősen 60 napi tétel pénzbüntetésre, azaz 240 ezer forint megfizetésére kötelezte a Kaposvári Városi Bíróság szerdán a kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola igazgatóját. Az ügyészség azzal vádolta meg, hogy tavaly májusban megpofozott egy nyolcadik osztályos diáklányt az iskola folyosóján.
Az osztály- és iskolatársak zaklatása komoly következményekkel járhat, önbizalomhiányra, pszichikai zavarokra, depresszióra, akár öngyilkos magatartásra is vezethet - ez az üzenete annak a figyelemfelkeltő, figyelmeztető kampánynak, amelyet a francia oktatási minisztérium kezdeményezett a televízióban és az interneten.
Egy nyolc országot átfogó tanulmány szerint a magyar diákok félnek a legjobban az iskolai zaklatástól - közölte a BBC.
Ha egy szülő nem akarja, hogy gyereke diáktársait gyötrő, zsarnokoskodó viselkedést vegyen fel, beszélgessen vele segítő módon, és ismerje meg gyereke barátait is - összegezték felmérésük eredményét dallasi kutatók az amerikai gyermekgyógyászati akadémiai társaságok Denverben megrendezett éves találkozóján vasárnap.
Súlyos testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség azt a diákot, aki egy iskolatársát ütötte meg a minap a Hunyadi-iskolában - írja a Kisalföld.hu.
Az elkészült szakvélemény alapján a nyomozás most újabb lendületet vehet, újabb tanúkat hallgatnak ki, a fiút pedig a nyomozati bíró is meghallgatja majd.
A tanárnő könnyű sérüléseket szenvedett, a gyerek ellen a kora miatt nem indulhat büntetőeljárás. A rendőrség ezért a gyámhatóságot értesítette az ügyről.
A tószegi iskolában a gyerekek egymással csaptak össze, míg egy szolnoki intézményben egy szülő ütött meg egy diáklányt.
A sárospataki szakoktató a múlt hét végén egy baltanyéllel megütötte tanítványát. Az ítélet végrehajtását egy évre felfüggesztették.
Az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központban (ANK) történt eset két főszereplője egy húszéves, negyedikes fiú, és egy pedagógusként több mint 30 éve dolgozó 58 éves rajztanár - írja a bama.hu.
A rendőrség valóban kapott feljelentést és az ügynek már van gyanúsítottja - értesült a teol.hu hírportál.
A férfit a járőrök a helyszínen elfogták, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.
Állítólag ugrálókötéllel kötözött a székhez egy hiperaktív elsős gyereket egy pedagógus a Borsod megyei Karcsán, mert „nem bírt vele.” A rendőrség személyi szabadság megsértése miatt nyomoz, az intézmény vezetője nem nyilatkozik.